Az északi és a Balti-tenger halállományában található mikroműanyagok

February 2, 2016

Nem a tengeri madarak az egyetlen állatok, amelyeket a mikroműanyagok veszélye fenyeget. Az Alfred Wegener Institute, a Helmholtz Center for Polar and Marine Research (AWI) tudósai két külön tanulmányban kimutatták, hogy más szervezetek és növények is érintettek.

A kiselejtezett műanyagok az idő múlásával elhasználódnak az elemek hatására. A napfény, az ultraibolya sugarak, a szél és a hullámok hatására kisebb darabokra bomlik. Miután ezek a töredékek Öt milliméternél kisebbek, mikroműanyagokként ismertek, amelyek ma a világ szinte minden óceánjában megtalálhatók.

Miközben az AWI tudósai a mikroműanyagok mennyiségét és elterjedését vizsgálják a tengerben, bizonyítékokkal találkoznak a tengeri élővilágra és az ökoszisztémára gyakorolt ​​hatásukról. Két közelmúltbeli tanulmányuk ezt tette azonosította a mikroműanyagok által érintett élőlény- és növénycsoportokat.

A makréla a mikroműanyagokat prédának tartja

Az egyik tanulmányban 290, az Északi- és a Balti-tengerből származó makréla, lepényhal, hering, tőkehal és jobbszemű lepényhal gyomortartalmát vizsgálták. Felfedezték, hogy a makréla több műanyagot fogyasztottak, mint azok a halak, amelyek több időt töltöttek a tengerfenék közelében, mint például a lepényhal és a sárgaúszójú nyelvhal. Ezenkívül a makréla 13-30 százalékkal több mikroműanyagot fogyasztott, attól függően, hogy hol fogták.

Másrészt bizonyos évszakokban a hering rendszerében nem volt mikroműanyag. "Ennek oka a halak táplálkozási viselkedésével lehet összefüggésben" - mondta Dr. Gunnard Gerdts, az AWI. biológus és a tanulmány vezető szerzője.

Dr. Gerdts kifejtette, hogy a makréla összetéveszthette a víz felszínén lebegő mikroműanyagot zsákmány, különösen az újszülött csőhalak, amelyek általában a víz felszínén találhatók, és formájukban és színükben némileg hasonlóak a mikroműanyagokhoz.

Jelenleg keveset tudunk a mikroműanyag-fogyasztás halakra gyakorolt ​​hatásairól. Ennek ellenére Dr. Gerdts leírt egy tőkehalat, amelynek körülbelül 50 cm-es gumiszalagja volt a gyomrában. Azért, mert nem tudta kiköpni, a hal éhen halt. A mikroműanyagok lenyelése is ilyen súlyos következményekkel járhat a halakban? Dr. Gerdts szerint legalábbis saját tanulmányuk nem utalt erre a lehetőségre.

Mikroműanyag a hínáron, a tengeri csigák megeszik

a moszaterdő.

Gutow szerint meglepő, hogy a sziklás partokat és az ott élő élőlényeket alig vizsgálták mikroműanyagokra, mivel ilyen helyeken a nagyobb műanyagdarabokat kisebb részecskékre reszelik.< /p>

"Kísérleteink azt mutatják, hogy a mikroműanyag részecskék különösen jól tapadnak a húgyhólyag strukturált és ragadós felületéhez" - mondta Gutow.

E feltételezés ellenőrzésére a kutatók az Északi-tenger partvidékéről vett hínármintákat és csigákat vizsgáltak. Először azt vizsgálták, hogy mennyi mikroműanyag részecskék rakódtak le a hólyagüreg felülete. Ezután fluoreszkáló műanyagdarabokat erősítettek a hínárhoz, és a hínárral táplálták a csigákat.

Az eredmények azt mutatták, hogy minél magasabb a mikroműanyagok koncentrációja a vízben, annál több részecskét találtak az algák felülete. A fluoreszkáló részecskéknek azonban nyoma sem volt a csigák szöveteiben vagy véráramában.

Gutow szerint a tudósok eddig a veszélyeztetett fajokra összpontosították figyelmüket, különösen azokra, amelyek a tengerfenéken keresztül fúródtak vagy szűrt tengervízben éltek. Kutatásai kimutatták, hogy a mikroműanyagok által érintett fajok köre jóval nagyobb, kiterjed a tengeri növényevőkre is; emellett figyelembe kell venni a sziklás partok környezetét és élőlényeit is.