© The research vessel MARIA S. MERIAN off the western coast of Greenland.
(c) Rafael Abel, GEOMAR
© From the research vessel MARIA S. MERIAN, water samples are taken from the Labrador Sea.
(c) Rafael Abel, GEOMAR
© Th e research vessel METEOR.
(c) Hermann Bange, GEOMAR
© The French research vessel THALASSA in the port of St. John's (Newfoundland, Canada).
(c) Ann Katrin Seemann
Szoros kapcsolatot fedeztek fel a mélyáramlatok és az éghajlat között
April 21, 2017
A GEOMAR kutatói hosszú távú megfigyeléseket tesznek közzé a Labrador-tengerről
Az Atlanti-óceán északnyugati részén található Labrador-tenger a globális óceáni keringés egyik fő területe.
A GEOMAR Helmholtz Center for Ocean Research Kiel 1997 óta figyeli az óceáni áramlatokat az óceán felszínétől a tengerfenékig, egy sor oceanográfiai obszervatórium segítségével. Nemrég jelent meg az 1997-től 2014-ig terjedő adataik elemzése, amely szoros összefüggést tár fel a mélyáramlatok és az éghajlat különböző időskálán való változékonysága között.
Az észak-európai enyhe telek, a nyugat-afrikai csapadék és az észak-amerikai hurrikánok következtében a globális óceáni keringés által világszerte elosztott energia az éghajlatra és a regionális időjárásra egyaránt hatással van. Ebben az egyenletben kulcsfontosságú régió a Labrador-tenger, Észak-Amerika és Grönland között. Itt hűlnek le és szállnak a mélybe a délről érkező meleg sós vizek a tengerfelszín közelében. Innen a víztömegek a kontinentális perem mentén visszafolynak dél felé. Nyilvánvaló, hogy ez a terület kulcsszerepet játszik a globális óceáni keringésben.
1997 óta a Labrador-tenger déli kijáratánál a GEOMAR Helmholtz Center for Ocean Research Kiel oceanográfiai obszervatóriumokat üzemeltet, amelyek a rendszer minden szintjét lefedik. Egy négy oceanográfusból álló csapat közzétette az összegyűjtött adatok legteljesebb elemzését a Journal of Geophysical Research Oceans folyóiratban.
"Sikerült olyan kapcsolatokat észlelnünk a déli irányú mélyáramlatok és az Atlanti-óceán északi szélrendszerei között, amelyek korábban ismeretlenek voltak" - mondta Rainer Zantopp, a GEOMAR vezető szerzője.
A Labrador-tenger nyugati határától 53 fokkal északra található obszervatóriumok árammérőkből és hőmérséklet- és sótartalom-érzékelőkből állnak, amelyek láncokhoz és acélkábelekhez vannak rögzítve. Az alsó végén található horgonysúlyok tartják a helyükön ezeket a kikötéseket, míg a lebegő lebegés a másik végét a felszín felé húzza.
"Ez lehetővé teszi, hogy a felszín alatti áramlatokat közvetlenül a talaj felett mérjük" - magyarázta Zantopp.
A tanulmány olyan adatokon alapul, amelyeket 1996 és 2014 között 13 tudományos körút során gyűjtöttek – elsősorban a METEOR és a MARIA S. MERIAN német kutatóhajókon, illetve a francia THALASSA kutatóhajón.
Az elemzés alapján kiderült, hogy az Atlanti-óceán nyugati határa mentén a déli irányú mélyáramlatok különböző időskálákban ingadoztak. A szerzőket különösen az óceán fenekéhez közeli legmélyebb áramlat lepte meg.
A kieli oceanográfus szerint "Bár stabilabb, mint a felső szinteken lévők, csaknem tíz éves periódusonként változik."
A további elemzések azt mutatták, hogy a legmélyebb áramlás ingadozásai szinkronban voltak az Atlanti-óceán északi szélrendszerein. Ez utóbbiakat az Azori-szigeteki csúcs és az izlandi mélypont közötti nyomáskülönbség – az észak-atlanti oszcilláció (NAO) – befolyásolja.
"A Labrador-tenger felől érkező legmélyebb déli áramlat intenzitása hasonló ingadozásokat mutat, mint a NAO. Némileg meglepődtünk, hogy a jelet ilyen egyértelműen találtuk mérési adatainkban" - mondta Zantopp.
Végezetül hozzátette: "Minél jobban megértjük az óceán és a légkör közötti kölcsönhatásokat, annál megbízhatóbban tudjuk megkülönböztetni a természetes és az ember által előidézett változásokat, és így jobb előrejelzéseket tudunk adni a jövőbeli fejleményekről."
A tanulmány linkje