Északi-sarkvidéki mélytenger: kolonizáció lassú mozgásban

March 26, 2019 Az ülő állatok csak rendkívül lassan hódítanak meg új élőhelyeket

Az Északi-sarkvidék mélytengerének fenekén különféle állatok élnek, amelyek sziklákhoz vannak kötve, és szűrőkészülékkel vagy csápokkal táplálkoznak a tápanyagok eltávolításával. a víz. Azonban évtizedek telhetnek el, mire egy ilyen kolónia létrejön. Erre a következtetésre jutottak a Helmholtz Sark- és Tengerkutatási Központ (AWI) Alfred Wegener Intézetének tudósai egy 18 éves hosszú távú kísérletből, amelyről most a "Limnology and Oceanography" folyóiratban számolnak be.

Egyes szivacstípusok köveken állnak, tollcsillagok (comatulida) és tengeri liliomok csápjai mérik a csápjukat az áramlatban. Amikor távirányítós víz alatti járművek közlekednek a sarkvidéki mélytengeri tengerfenéken, kameráik újra és újra rögzítik ezeket az ülő állatokat. Legfontosabb élőhelyeik közé tartoznak az úgynevezett cseppkövek. Ezek sziklák és sziklák, amelyeket a szárazföldön gleccserdé fagytak, és a tengerbe szállítottak. Amint a jég elolvad, a kövek lesüllyednek a tenger fenekére, szilárd talajt biztosítva, amelyre sok ilyen faj támaszkodik.

De mennyi időbe telik, amíg az első telepesek a sarkvidéki mélyvízben használja ezt az ajánlatot? És hogyan fejlődik tovább a partnerség? "Eddig szinte semmit sem tudtunk róla" - magyarázza Michael Klages, az AWI-től.

Most új leletekre bukkant a HAUSGARTEN mélytengeri obszervatórium, amely a Spitzbergák és Grönland közötti Fram-szorosban található. és amelyben az AWI különféle ökológiai hosszú távú tanulmányokat végez. 1999 júliusában Michael Klages az AWI munkatársaival együtt egy nehéz fémkeretet helyezett el a tengerfenéken 2500 méteres mélységben. Klinkertéglából, plexiből és fából készült úgynevezett teleplemezek voltak hozzáerősítve, amelyek az ülőhelyen élők megélhetését kínálhatták.

2003-ban és 2011-ben távirányítású víz alatti járművekkel tett látogatást az ilyen kialakítású csapat. ; 2017. augusztus végén a keretet végre visszahozták a felszínre. A mostani tudományos publikáció első szerzője, Kirstin Meyer-Kaiser ezután "górcső alá vette" a megmentett kolonizációs lemezeket, megszámolta az egyes élőlényeket, összegyűjtötte és taxonómiai osztályba sorolta őket.

"Ebben a kísérletben azt láttuk, hogy az ilyen élőhelyek megtelepedése az északi-sarkvidéki mélytengerben rendkívül lassú” – mondja Michael Klages. Négy év elteltével csak a foraminiferák csoportjába tartozó egysejtű szervezetek jelentek meg a lemezeken; tizenkét év elteltével csak egyetlen többsejtű állatot adtak a Halisiphonia arctica poliphoz. És még 18 év elteltével is csak 13 fajra korlátozódott a gerinctelenek száma.

Ebből a szerény hozamból azonban a kutatók nem vonják le azt a következtetést, hogy a természetes kemény szubsztrátok nem fontos élőhelyek – éppen ellenkezőleg: "Anélkül nem lenne elég sok ülő állat a sarkvidéki mélytengerben” – hangsúlyozza Michael Klages. Az óceánokban ma mindenütt jelenlévő civilizációs hulladék nem tűnik jó helyettesítőnek. Bár az AWI csapata már látott a képeken, távirányítós víz alatti járművekkel készített műanyag palackot, amelyen tengeri liliom nőtt. "Így jött az ötlet, hogy kísérletünkben plexi lemezeket használjunk" - magyarázza a kutató. – Azt akartuk megnézni, hogy benépesíthetők-e ugyanolyan jól, mint a természetes altalaj. Úgy tűnik, ez nem így van. Amúgy 18 év után lényegesen kevesebb állat telepedett rá a műanyagra, mint a klinkertéglára.

Utóbbiak azonban nem tudtak lépést tartani a szomszédos sziklazátonyral, ahol legalább 65 különböző gerinctelent lehetett kimutatni. Még az is lehet, hogy közel két évtizede nem volt elég az elméletileg lehetséges biodiverzitás eléréséhez a lemezeken. A fent említett zátony azonban sokkal régebbi, és ennek megfelelően több ideje volt arra, hogy minél szélesebb kört vonzzon a lakosok számára.